Ossza meg az oldalt közösségi felületein!

Sose aggódott amiatt, hogy nőként esetleg ne tudna érvényesülni az ágazatban, és pont ennek megfelelő lendülettel vetette bele magát a munkába. Minőségbiztosítási mérnökként kezdett, aztán a hulladékkezelés feladatkörét olyannyira megkedvelte, hogy elvégezte a környezetmérnök szakot is. Ma pedig már azon dolgozik, hogy az építési munkálatok során érvényesüljenek a zöld szempontok, mindezt kisgyerekes anyukaként.

Kolmer-Laki Fanni

 

 

A HBM a világ egyik legnagyobb, speciális mélyépítéssel foglalkozó cégcsoportjának, a Soletanche Bachy-nak magyarországi leányvállalata. Itt dolgozik hat éve Kolmer-Laki Fanni környezetmérnök, aki májusban a Hónap Mérnöke lett. A HBM-nél elsődleges feladata a vállalat zöld stratégiájának megvalósítása. Mindemellett egy kisfiú édesanyja és jelenleg várja második gyermekét.

Elmondása szerint mindig is műszaki beállítottságú volt, gyerekkorában rengeteget legózott, az építőkockákból igyekezett tökéletes házakat építeni. Érdeklődését tovább erősítette édesapja hivatása is, aki építész tervezőként dolgozik, és kivitelezéssel is foglalkozik. Mindez jó alapul szolgált ahhoz, hogy hivatását végül az építőiparban találja meg.

Habár a középiskola után gazdasági pályára tervezett lépni, építőmérnöki szakra is jelentkezett. Végül mindkét helyre sikerült felvételt nyernie, és az utolsó pillanatban döntött az életét máig meghatározó és kitöltő építőmérnöki szakma mellett.

 

Minőségbiztosítási mérnökből környezetmérnök

„Az egyetemen a mélyépítés érdekelt leginkább, így tudtam, ezen a területen szeretnék elhelyezkedni. 2015 tavaszán, vagyis hat éve kezdtem el dolgozni a HBM-nél pályakezdőként – még az államvizsga és a diploma megszerzése előtt – minőségbiztosítási mérnökként”- mesélte Fanni.

Egyetemi tanulmányai alatt az elméleti tudás megszerzésén volt a hangsúly, és inkább a tervezői pályára készítették fel a hallgatókat, így a mélyépítő szakma gyakorlati megismerése még váratott magára. Fanni a HBM-hez kerülve vethette bele magát szakterületének ismeretanyagába, mélyrehatóan megismerhette a vállalat technológiáit és működési folyamatait.

Hogyan kerülhetett mégis minőségbiztosítási mérnökként környezetmérnöki pályára? „Idővel lettek saját projektjeim, ahova rendszeresen kijártam, és minőségbiztosítási szempontok alapján ellenőriztem, illetve követtem nyomon a munkát. Néhány hónap elteltével a munkaterületi hulladékkezelés témakörével is én kezdtem el foglalkozni. A téma iránti érdeklődésem és az akkori főnököm biztatására jelentkeztem környezetmérnök mesterszakra.”

 

Tudatosan tervezte pályáját

Innen nem volt megállás. A kétéves képzést másfél év alatt sikerült elvégeznie, melyhez a vállalat és kollégáinak támogatása nagyban hozzájárult. Az iskola mellett egyre jobban érdeklődött a környezetvédelmi feladatok iránt, de a második diploma megszerzését követően másfél évre elszólította az anyai hivatás. „Miután visszatértem a szülési szabadságról már környezetmérnökként kezdtem el dolgozni a HBM-nél. Izgalmas projektek vártak rám, hiszen a visszatérésemmel egyidőben anyavállalatunknál a VINCI cégcsoportnál a környezetvédelmi törekvések is egyre nagyobb hangsúlyt kezdtek kapni, ez a szemlélet pedig a HBM-hez is begyűrűzött. Cégcsoport szinten célul tűztük ki,

hogy 2030-ig 40%-kal csökkentsük a CO2 kibocsátásunkat. E cél elérése érdekében a HBM-nél mi is elkezdtük a vállalat, valamint a projektjeink CO2 kibocsátását nyomon követni, belső oktatásokat szervezni a tudatosság növelése érdekében, és olyan újításokat bevezetni, mellyel fenntartható megoldásokat tudunk kínálni ügyfeleinknek számára. 2020. szeptemberében megtartottuk az első környezetvédelmi napunkat is.”

Minden fiatal, dolgozó nőben felmerül a kérdés, miután anyává válik, mi lesz a munkájával. Hogyan tudja összeegyeztetni azt az anyasággal, számítanak-e rá a későbbiekben, mi a jó neki és gyermekének, mi a jó a családnak? Kolmer-Laki Fanni azonban már egészen korán tudta, mit szeretne, és tervei megvalósításához a megfelelő támogatást is megkapta.

Támogató munkakörnyezet veszi körül

„Mindig szerettem volna fiatalon anyuka lenni, és ezt közöltem az első interjún még egyetemistaként, diploma nélkül. Sosem éreztem a HBM-nél, hogy a családi élet és a munka ne lenne összeegyeztethető. Azt gondolom, hogy a családalapítás nem befolyásolta negatívan a karrieremet. Azt csinálom, ami érdekel, amit szeretek. Megtalálom a kihívást a munkámban és a gyereknevelésben egyaránt.”

Első várandóssága alatt is kapott lehetőséget otthoni munkavégzésre, és egyben megerősítést, hogy szülés után visszavárják. Visszatérése után is otthonról végezheti munkáját, amely nagyban megkönnyíti hétköznapi életét. „A központtól való távolság miatt naponta két és fél órát spórolok, melyet így nem kell utazással töltenem. Ez köszönhető annak is, hogy a HBM-nél az utóbbi időben komoly digitális fejlesztések folynak. Én például teljesen papírmentesen tudom ellátni a feladataimat. A felettesem többgyermekes édesapa, aki ebből adódóan tiszteli a magánéletemet, támogató és megértő.”

 

A HBM-nél megvan a lehetőség a folyamatos fejlődésre

A munkába való visszaállását nem kényszerhelyzet hozta, közös döntés eredménye. Visszatérését a munka világába a környezetmérnök családja is támogatta, biztosították afelől, számíthat rájuk. Ebben kisfia is partner, aki nagyon szeret bölcsődébe járni, a kortársaival játszani.

„A munkahelyemen a második várandósságomat is örömmel fogadták, és várnak vissza. Jól érzem magam, jól viselem az állapotomat, így közel a kiírt időpontig fogok még dolgozni. Szeretem, ha zajlik az élet, ha van mit tenni, ha hasznos lehetek” – mondta.

A fiatal szakember kiegyensúlyozottnak érzi magát, amihez hozzájárul a folyamatos fejlődési lehetőség is, amit a HBM biztosít számára. Környezetmérnöki pozíciójában teljesen új helyzetekkel és feladatokkal találja szemben magát, de a korábban a vállalatnál megszerzett ismeretei, kivitelezési tapasztalatai és technológiai tudása mind hatékonyan segítik ezek megoldásában. „Motivál, ha van kihívás, ha mindig újat tanulhatok, ha nem válik egyhangúvá a munkám. Szívügyem, hogy a fenntarthatósági szemléletet képviseljem az építőiparban, ez izgalmas szakmai kihívás számomra. Örülök, hogy ennek a szemléletnek a meghonosítása, erősítése az iparágban a VINCI csoport és rajta keresztül a HBM számára is kiemelt jelentőséggel bír, aktívan tesznek az ügyért. Fontosnak tartom ezt a tudatos és jövő orientált megközelítést, ezért a munkám során nagy figyelmet fordítok arra, hogy a projektjeimet környezetvédelmi szempontból szorosan nyomon kövessem és fejlesszem, és ezzel én is elősegíthessem a HBM fenntarthatósági céljainak megvalósulását”- tette hozzá Fanni.

 

Nőként nem érzi magát hátrányban az iparágban

Az építőipar talán sokak szemében nem tűnik nőies pályának, de valójában ez sem különbözik más munkáktól, a szakmai helytállás nem függ a nemtől. „Határozott jellememből adódóan nem féltem sosem az építőipartól, a sok férfi kollégától, és attól, hogy nem fogok tudni érvényesülni nőként. Azt gondolom, elég magabiztos, talpraesett, nyitott és alázatos vagyok, hogy merjek kérdezni, fejlődni, tanulni, de tudjak felelős döntéseket is hozni, ha kell.”

 

„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön”

A fiatal környezetmérnök nem a levegőbe beszél. Hivatása beszűrődik hétköznapjaiba is, igyekszik zöldebbé tenni családja életét is. Például szelektíven gyűjtik a hulladékot, visszaváltják az üvegeket, gyűjtik a használt étolajat, és leadják a benzinkúton, gyalog közlekednek, ahova csak lehet, csomagolásmentesen vásárolnak, környezetbarát, vagy természetes takarítószereket használnak.

„A kinőtt, feleslegessé vált ruháinkat, játékainkat tovább ajándékozzuk, valamint gyakran használt ruhákat vásárolunk. Megpróbálom átadni a gyermekeimnek is azt az értékrendet, hogy tiszteljék, óvják és szeressék környezetüket.”

Kolmer-Laki Fanni tisztában van pályája összetettségével és nehézségeivel. A környezetvédelemben szerinte a legnagyobb kihívást a téma iránti érzékenyítés jelenti, vagyis a környezettudatosság növelése szélesebb körben.

„Kiskortól nagyon fontos a megfelelő minta és életmód elsajátítása, így a gyerekeknek már természetes lesz, ami most a felnőtteknek nehéz, azaz változtatni a szokásokon. A nehézségek ellenére gyermekeimnek is jó szívvel javasolnám ezt a pályát, hiszen egyre fontosabb lesz a jövőben. „A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön” – szól a mondás, mely arra hívja fel a figyelmet, hogy nem fenntartható a természeti értékeink kizsákmányolása és figyelembe kell vennünk a jövő generációk érdekeit is.”

 

Forrás: Magyar Építők

 

Ossza meg az oldalt közösségi felületein!