Az ágazat piacvezető hazai vállalata nagyobb teret szeretne adni a proptech megoldásoknak.
Jelentős fejlesztéseket tervez a HBM Soletanche Bachy – derül ki a vállalat sajtóközleményéből. A magyar mélyépítési ágazatban meghatározó cég a jövőben egyre inkább előtérbe helyezi a digitális megoldásokat (proptech) a projektek megvalósítása során, amivel összhangban a közelmúltban egyebek mellett elkezdték egy új 3D-s tervező modell tesztelését.
A MEGRENDELŐK MÉG JOBBAN RÁLÁTHATNAK A MUNKAFOLYAMATOKRA.
A HBM elképzelései szerint ennek segítségével látványosan prezentálhatóak lesznek a munkaterületeken zajló folyamatok kezdve a talajszerkezet térhatású vizualizációjától az alépítményre vonatkozó tervek bemutatójáig.
„A proptech jelentősen átalakítja az építőipart. Azt látjuk, hogy az épületekbe szerelt digitális, okos megoldásokkal költséghatékonyabbá válhat az ingatlanok fenntartása, működtetése. A mélyépítésben ugyanakkor ma még elsősorban a kommunikációt elősegítő eszközként tekintünk rá. A tervezések során nagy segítséget nyújthat ahhoz, hogy megmutassuk a megrendelőknek a munkafolyamatainkat, a tervezett egyedi földalatti teret vagy éppen a munkavédelem szükségességét.”
– fejtette ki Kaltenbacher Tamás, a HBM ügyvezetője. A szakember hozzátette: a vállalatuk megkezdte a többdimenziós épületinformáció-modellező (BIM) rendszer integrálását a munkafolyamataiba, de időben ennek hosszabb kifutást adtak.
A most zajló teszteléssel megvizsgálják, hogyan alkalmazható ez a megoldás
- a tervezés gördülékenyebbé tételében,
- a kockázatok csökkentésében,
- a beruházói döntések elősegítésében,
- illetve a munka összehangolásában a felépítmények kivitelezőivel.
A JOBB RÁLÁTÁS JOBB DÖNTÉSEKHEZ VEZETHET
Kaltenbacher Tamás ugyanakkor abban is biztos, hogy a proptech a jövőben optimalizálhatja a teljes előkészítési és kivitelezési ciklust, a tervezés elindításától kezdve a kész épület üzemeltetésének menedzselésig bezáróan. Ennek köszönhetően pedig folyamatosan jobb döntéseket lehet hozni az építkezés, illetve később, a létesítmény hasznosítása során, ami végső soron jelentős megtakarításokat, hatékony erő-és energiafelhasználást eredményezhet a beruházók, kivitelezők, illetve az ingatlanokat hasznosítók számára.
Forrás: Magyar Építők